Cégünk folyamatosan, próbálja fejleszteni a tárhely szolgáltatásait.
Ennek köszönhetően, legújabb szerverünk, már egy új szerverteremben került elhelyezésre. Docler Holding épületében.
(Tudomásunk szerint ez a cég rendelkezik Magyarországon a legnagyobb külföldi internet sávszélességgel)
A váltásnak köszönhetően, immár szervereként rendelkezünk Garantált 1 Gbit/s nemzetközi és belföldi internet kapcsolat.
A régi szervereinknél ez a sebesség megosztva elérhető a szerverek között, és nemzetközi irányban mindössze 50Mbit/s es kapcsolat áll rendelkezésre.
A régi szervereinket egyenlőre nem tervezzük átköltöztetni, az új adatközpontba, ennek oka elsősorban az, hogy a költöztetés viszonylag nagy kieséssel járna, valamint azok akik nem a mi DNS szervereinket veszik igénybe nekik, módosítaniuk kellene a rekordokat, és tapasztalataink szerint, ez még sok Webes embernek is gondot okoz.
Azoknak akiknek fontos a nemzetközi sávszéllesség, jelezzék, és megpróbáljuk őket átrakni az új szerverre.
Megjegyzés: A szervereinknek az átlagos internet használata a 20 Mbit/s érték körül alakul, azaz a régi szerverek sem használják ki a rendelkezésre álló sávszélességet.
A képen az egyik szerverünk éves internet forgalma látható.
A kép kicsit megtévesztő, mivel 5 perces átlagokat mér a rendszer.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a garantált 1Gbit/s es kapcsolat semmilyen előnnyel nem járna, viszont azt tudni kell, hogy ekkora sávszélesség csak a nagyobb fájloknál okoz érzékelhető gyorsulást.
De ezt sem szabad elfelejteni, hogy a nagy sávszélességet fogadni is tudni kell, azaz, ha valakinek otthon csak egy 5Mbit/s os internet kapcsolata van, akkor ő ennél nagyobb sávszélességet nem fog tudni elérni, hiába tudna a szerver ennél sokkal többet. 2