A .hu domain regisztrációs rendszer ha lassan is, de fokozatosan változik.
A jelenlegi információink szerint a változások, hamarosan még jobban felgyorsulnak, és remélhetőleg egyre inkább elmozdul, az elektronikus ügyintézés felé.
De ebben a cikkben már egy bekövetkezett változásra szeretnénk felhívni mindenki figyelmét.
A regisztrációs testület döntése értelmében, mostantól az ISZT nem védi a védjegyes neveket!

Eddig, ha valaki, olyan domain nevet szeretett volna beregisztrálni ami védjegyoltalom alatt állt, rendszerint fennakadt az előzetes szűrővizsgálaton, és csak akkor engedték bejegyezni, ha az igénylő rendelkezett a védjegyel, vagy a védjegy tulajdonos engedélyével, vagy esetleg meg tudta indokolni, hogy az ő igénye nem sérti a védjegy védelmet.  Ugyanis a védjegy sem véd meg minden esetben.
De ezentúl az ISZT nem fogja ellenőrizni, azt, hogy az igényelt név, védjegyoltalom alatt áll e.

Miért is fontos ez!?
Eddig sok védjegy tulajdonos, nem regisztráltatta be a védjegyéhez kapcsolódó domain nevet, mivel ugy volt vele, hogy azt más úgy sem tudja igényelni.
Nos most változott a helyzet, és az elmúlt pár hétben több ügyfelünk is azt tapasztalta, hogy az ő védjegyes nevét, valaki beregisztráltatta.

Ez ugye egy vállalkozás esetében nagyon kellemetlen tud lenni, főleg ha egy konkurens cég regisztráltatja be a mi védjegyünket, és mondjuk adott esetben nem is rak rá semmi érdemleges tartalmat, elég kiírni azt, hogy "az oldal fejlesztés alatt", ezzel már is anyagi veszteséget tud okozni. Főleg ha ezt a nevet a jogtulajdonos, a későbbiekben használni is szerette volna.

Mi a megoldás?
Véleményünk szerint a legbiztosabb megoldás, ha a nevet a jogtulajdonos Időben bejegyezteti!
Valószínű, előbb utóbb, ezzel sokan megpróbálnak majd visszaélni, és csak sok pénzért fognak megválni az ilyen domain nevektől!
Sajnos mint fentebb megemlítettem, a védjegy tulajdon, nem minden esetben védi meg a védett nevet. És ami a legfontosabb! A Védjegy oltalommal való rendelkezés önmagában nem ad jogosultságot arra, hogy egy domain név a tulajdonunkba kerüljön. Azaz, ha valaki beregisztrálja a xy.hu nevet amit az xy -ra bejegyzett védjegy véd. Önmagában a védjegy csak a név használattól tilthatja el az embert, és azt is csak bizonyos korlátok között. De ha én megszereztem a védjeggyel védett nevet, de nem használom, azzal véleményem szerint nem sérül a védjegy birtokos joga, nekem pedig jogom van beregisztrálni a védjegyes domain nevet. (maximum,nem használhatom, vagy csak korlátozásokkal használhatom)
Természetesen az itt leírtakat mindenki kezelje fenntartással, mivel mi nem vagyunk jogászok. 

Ha valaki más kategóriában akarja használni a nevet, vagy nem kereskedelmi használatra veszi igénybe (azaz még reklám sincs az oldalon) akkor többnyire jogosan lehet használni a védjegyeket.

Sajnos mind a Tanácsadói testület eljárási díja nagyon drága, mind egy polgári peres eljárás nagyon drága tud lenni, és semmi garancia nincs arra, hogy a nevet mi kapjuk meg, hiába fizették ki a védjegyoltalmi díjat.
Épp ezért javasoljuk mindenkinek, hogy még időben jegyeztesse be ezeket a neveket, máskülönben jó eséllyel csak több tíz, vagy százezer forintért tudja megszerezni.


Ez a változás abban az esetben is fontos, ha mi igényeljük a domain nevet!
Ugyanis sok ember nincs tisztában azzal ha egy igényelt domain név védjegyoltalom alatt áll. Pedig a regisztrációs szabályzat szerint az igénylőnek lenne a feladata, ezt ellenőrizni.

De miért is gond az, ha ilyen nevet igénylünk? 
Több oka is van ennek:
1: A domain név miatt peres eljárást kezdeményezhet a jogtulajdonos.
2: Bizonyos esetekben akár kártérítési igénye is lehet.
3: A domain nevet elveszithetjük, vele eggyütt pedig a reklámozásba ölt pénzünk is elveszik, és a domain név ára is elveszik!
4: A domain név elvesztésével, a keresőben lévő helyezéseket is elveszítjük.



Hétfő, Augusztus 3, 2020

« Vissza